Órák, ékszerek

Óra világ

Óra világ

Karóra-óra divat 2014. (I. rész) – Fémes csillogás

2014. február 17. - ludmillla

Idén is sok alkalommal megdobban majd a szíve azoknak, akik szeretik a karórákat, mert a jelzések szerint még több és még színesebb választék tárul elénk, mint 2013-ban. Az idei (2014.) karóra trendet több bejegyzésben ismertetem, hiszen annyiféle márka, stílus, forma, szín és anyag létezik, hogy azt egy írásban csak felszínesen lehetne átadni. Tulajdonképpen a 2014-es óra divat egyik fő jelmondata az is lehetne, hogy „Minden szabad!”, mivel annyira változatos irányvonalakkal operálnak a tervezők, hogy kizárni egy stílusjegyet sem lehet. Elsőként a fém és fémmel kiegészített órákat veszem sorra.

Fémes csillogás

Ha bemegyünk egy óra boltba, akkor láthatjuk, hogy a 2013-as fő vonalat adó nagyméretű fém órák mellett, ismét megjelennek a klasszikus vonalvezetésű szögletes formák, valamint a kisebb méretű ékszerszerű karórák. Színek tekintetében 3 szín dominál a 2013-as óra divathoz hasonlóan. Ezek az ezüst, arany és rózsa arany (más néven rose gold vagy rozé arany).

Ahhoz, hogy mindenki megtalálhassa a hozzáillő darabot, stílusokra bontva veszem sorra az újdonságokat.

Extravagáns, merész

Ahogy fentebb írtam, a tavalyi év meghatározó szereplői voltak a nagy tokkal (38 mm-45 mm) megáldott modellek, amelyeknek átmérője a női órák esetén is simán meghaladhatja a 40 mm-t, sőt egyes kevésbé díszes unisex modelleknél még akár 45 mm-t is eléri. Szerintem ezeket a darabokat érdemes üzletben felpróbálni, mert igazán csak felvéve derül ki, hogy mennyire passzol egyéniségünkhöz a kiválasztott óra. Valamint azt is fontos figyelembe venni, hogy ezeknél a méreteknél 1-2 mm is sokat számít.

Ha jól áll, akkor nagyon divatosak lehetünk a hétköznapi farmeros viselettel vagy akár csinosabb ruhákkal is. <3

Aki extravagáns darabokra vágyik, annak mindenképp ajánlom, hogy nézze végig Michael Kors órák vagány, díszes és sokszínű kreációit. Ha a merészen belül egy kicsit szolidabb verzió az elképzelés, akkor bátran ajánlom a Fossil vagy akár a DKNY modelleket is. Az interneten rengeteg óra található különböző köves díszítésekkel, anyag és szín ötvözetekkel. Nagyon ütős 2014-ben pl. a bi-color megoldás, pl. ezüst-rozé arany, vagy akár a fém és kerámia ötvözet, pl: ezüst – fehér.

 

Elegáns, business

Csinos, elegáns viselethez illő kisebb, finom darabokban pl. a DKNY, Emporio Armani katalógusa bőven ad inspirációt. A DKNY kreációkban továbbra is találkozhatunk pl. a híres Cross család tagjaival, de új, trendi és dinamikus irányvonalak is megjelennek idén. A vékony fém szíjak változatosak, hiszen a karperectől, a szőtt fémszíjon át a bőrszíjig minden megtalálható. Szerencsére a számlapok díszítése is nagyon sokféle, így mindenki találhat hozzáillőt. Ezek a karórák 2in1 funkcióval akár a karkötő szerepét is betöltik, mert annyira ékszerszerűek.

 

 

Visszafogott, elegáns +1 – Skagen

A dán márkát egyszerűen besorolhattam volna az „elegáns, business” stílusba, de teszem. A Skagen valamiért különbözik a többitől. Többszörös Reddot díjnyertes brand tervezői csak letisztult formákkal és vonalvezetéssel dolgoznak, így egyszerűségéből árad az elegancia. Magával ragadó jegyei közé tartozik a hipervékony, lapos tok, valamint a szintén vékony, finom szőtt szíjak és a gyöngyházcsillogású számlapok. Magyarországon még csak 2 éve kapható, ezzel szemben Németországban a 4., Japánban pedig az 5. legtöbbet eladott óramárka.

Sportosan- csinos

A megjelölt név alá talán az újdonságok legnagyobb része besorolható. Ezek azok az órák, amelyeket minden nap fel tudunk venni. Szinte bármely viselet esetén megállják a helyüket, legyen szó egy egyszerű farmeros hétköznapról, vagy akár egy elegánsabb öltözetet megkívánó eseményről. Többnyire a fém tok és bőr szíj kombinációja, vagy fém szíj és műanyag kombinációk a jellemzők, de a fém kitűnő párost alkot a kerámiával együtt is. Az óratokok átlagos méretűek (kb. 30-37mm).

Csajos

Ebbe a kategóriába azokat a darabokat válogattam be, amelyek a 100%-ig csajos nőknek fognak tetszeni. A modelleken hangsúlyosan megjelennek az extravagáns jegyek, vagy ha úgy tetszik egzotikus és/vagy díszes megjelenést kaptak. Gondolok itt az állatszőr/bőr mintás óraszíjakra és a rengeteg kővel díszített karórákra. Ezek azok a darabok, amihez egyéniség szükséges, hiszen viselni tudni kell őket. Mindenképp feltűnést keltünk vele.

 

mk2.JPG

dkny.JPG

mk1.JPG

 

 

folyt.köv.

Ludmillla

A bejegyzés trackback címe:

https://ora-karora.blog.hu/api/trackback/id/tr295819348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása